A kerületi kutyakiképző iskola szeptember 14-i rendezvényén többek között terápiáskutya-bemutató is volt. Mostanában egyre többször hallunk az állatasszisztált terápiáról, illetve a segítőkutyákról. A fogalmak azonban sokszor összekeverődnek, kik valójában a segítőkutyák? Erre kerestük a választ Jánosi Mónika állatasszisztált terapeutával.
„Magyarországon a segítőkutyák alkalmazása államilag szabályozott keretek között folyik. Meghatározzák, hogy milyen vizsgakövetelményeket kell az ebnek és a gazdának teljesítenie ahhoz, hogy hivatalos tanúsítvánnyal rendelkező segítőkutya legyen, valamint azt is, hogy a segítőkutya-gazda páros mire jogosult” – mondta a szakember.
A segítőkutyák ugyanis jogosultak olyan helyekre is bejutni, ahová négylábút amúgy nem engednek be, ilyen például a bevásárlóközpont, az étterem, a játszótér, a mozi, a színház vagy gyógyszertár. Ezenkívül tömegközlekedési eszközön szájkosár nélkül utazhat az összes hivatalos tanúsítvánnyal rendelkező segítőkutya.
Hazánkban hatfelé segítőkutya-típus létezik: hallássérült-segítő, mozgássérült-segítő, személyi segítő, rohamjelző, vakvezető és terápiás kutya. A segítőkutya viselkedésével másokat nem zavarhat, de a társadalomtól is elvárt viselkedés, hogy segítsék azzal a négylábú munkáját, hogy feleslegesen ne vonják el az állat figyelmét.
„Fontos kiemelni, hogy a segítőkutyák komoly, felelős munkát végeznek gazdáik mellett, mely az állat részéről nagy koncentrációt igényel, ezért a kutya figyelmét elvonni simogatással, bármilyen hangadással mindenképpen kerülendő” – mondta a szakember.
Egy segítőkutya képzése 1,5-2 éves időtartamot jelent, amikor a kölyökből egy segítő társat nevelünk, és fontos, hogy a vizsgát követően is nyomon követik a kiképzőszervezetek a páros munkáját. Minden segítőkutya és gazda páros sorszámozott és fényképes tanúsítvánnyal (igazolvánnyal) rendelkezik, amely ellenőrizhető: matesze.hu/tanusitvany.html oldalon.
A terápiás kutya abban különbözik a fentiekben leírt négylábú segítőtől, hogy gazdájával együtt dolgozik, ketten látogatnak el csoportokhoz és segítenek a fejlesztőfoglalkozások kivitelezésében. „A kutya felvezetője szorosan együttműködik a csoport pedagógusával, így valósítják meg a hatékonyabb fejlesztést. A kutyás terápiának két ága van, a látogatások, illetve a fejlesztő terápiás foglalkozások. Előbbinél a kutya meglátogatja a csoportot, de célzott feladata nincs. Utóbbinál a kutya aktívan részt vesz a foglalkozáson, különféle feladatokat hajt végre” – mondta a szakember.