A GEKKO Képességfejlesztő Játszóházak tematikája alapján, sok év tapasztalat és tudásunkon alapuló koncepcióval tartunk gyermekeknek képességfejlesztő foglalkozásokat.

Nem iskolai készségeket és tantárgyi ismereteket adunk át vagy korrepetálunk. Nem tanítjuk meg korábban írni, olvasni, számolni, hanem képessé tesszük arra, hogy amikor eljön az ideje, könnyedén megtanuljon majd írni, olvasni, számolni. Könnyebben, gyorsabban, hatékonyabban tanulni.

Ráadásul mindezt úgy tudjuk megvalósítani, hogy gyermeke nem nyüstölésként, megterhelésként éli meg, hanem különleges pedagógiai szakértelmünkkel olyan nagy kedvet ébresztünk hozzá, hogy örömöt okozzon neki. Mi egyénre szabottan játszunk gyermekével, egyedi igényei szerint, saját tempójában haladva, hozzá alkalmazkodva.

Hetenként egy vagy kettő játékórára várjuk csecsemőkorától egészen az általános iskola végéig. A "természet oktatási rendszerére", tehát a játékra épülő pedagógiával megerősítjük, szakszerűen megalapozzuk olyan fontos képességeit, amelyeknek egész életében nagy hasznát veszi.

Könnyebben mehet neki a tanulás, beilleszkedés a kortárs közösségekbe, nagyobb eséllyel találhat magának munkát felnőtt korában. Megelőzhetjük és szükség esetén kezelhetjük a gyakori tanulási-, figyelmi-, és viselkedési zavarokat.

Csak járni kell hozzánk és meglátja, gyermekének javul tőle az érzelmi intelligenciája, spontán- és irányított figyelme, szociális érettsége, vizuo-motoros koordinációja, feladattudata, rövid- és hosszútávú memóriája, türelme, finom- és nagymozgása, kudarctűrése — ezernyi hasonló képessége együtt. Így könnyebbé teheti az életét, elősegítheti a gyermekében rejlő tehetség kibontakozását.

Képességfelmérés

Feltérképezzük gyermeke képességeit az életkorának megfelelően.

60 percig tart a vizsgálat, előzetesen egyeztetett időpontban. Az eredményről alaposan — szóban és írásban is tájékoztatjuk a szülőt.

Játékórák

Hozza gyermekét rendszeresen játszani heti 1 vagy 2 órára!

Ettől megerősödnek a tanuláshoz (is) szükséges képességei, megelőzzük a problémákat, és kibontakozik a benne rejlő tehetség.